Pipitér

Zuglón innen, Mátyásföldön túl, a Tyúklépés utca és a Kakastaréj út között, pontosan ott, ahol a kurtafarkú, rózsaszín orrú malacka is túr, terült el a Pipi tér.
A büszke tyúkok, akik ott kapirgáltak és a délceg, dölyfös kakasok, akik harsányan kukorékoltak naphosszat, természetesnek vették, hogy a teret róluk, vagyis a baromfik népes családjáról nevezték el.
Ezt nem vonták kétségbe a párosujjú patások sem, akik ovi és iskola után szintén a téren játszottak egymással, meg a baromfikkal.
Szarvasok labdáztak őzekkel és antilopokkal, malacok és vaddisznók ugróiskoláztak, kecskék és juhok fogócskáztak, tehenek tollasoztak, egy víziló biciklizett, a teve homokvárat épített.
A zsiráf hosszú nyakán pedig sorban csúsztak le a tyúkok.
A kakasok a szánkódomb tetejéről figyelték, hogy minden rendben megy-e, de azért időnként ők is csusszantak egyet, és ilyenkor olyan egetverő kukorékolásba kezdtek, hogy a Nap hirtelen azt hitte, még föl sem kelt. Ezért gyorsan lement.
És akkor tök sötét lett, teljes csönd, és minden mozgás megállt.
A legidősebb kakas kapott észbe legelőször, kukorékolt egyet, a Napocska pironkodva ismét fölkelt, és minden folytatódott volna tovább rendben, ha nem állt volna a tér szélén egy ló, aki köztudottan páratlanujjú patás, a szintén páratlanujjú patás csikójával.
Ilyen még nem történt a Pipi téren, mióta világ a világ! Úgyhogy igaz, hogy ismét világos lett, de a csönd és a mozdulatlanság mellett valami feszült vibrálás is érződött a levegőben. Amiből a kiscsikó nem érzett semmit, mert boldogan ugrándozni kezdett a téren.
Anyukája komótosan rágni kezdte a füvet, egészen addig, amíg a kiscsikó oda nem ugrott és rá nem nyihogott: – Anya, ne edd meg a pipitért!
És ez már sok volt a tér lakóinak! Túl sok!
Nem elég, hogy páratlanujjú patásokként kéretlenül betolakodtak a Pipi térre, de még egy jelentéktelen kis virággal össze is tévesztik?! Skandallum! Botrány! Irgumburgum! Gezemice! Ukkmukkfukk!
Egyre közelebb és közelebb húzódtak a lovakhoz, szűkült a kör, erősödött a vibrálás.
Szerencsére a vízilónak eszébe jutott, hogy a zsiráf híres botanikus, aki örömmel hajolt be a kör közepére, hogy megvizsgálja a virágot. Nézte, nézte,  aztán a kiscsikóra kacsintott:
– Százszorszép, méghozzá réti százszorszép!
A kör feloszlott, a vibrálást felváltotta a napmeleg, a kiscsikót az antilopok fogócskázni hívták.
Másnap a tér egyik oldalát lezáró ház falán megjelent egy falfirka:
Százszorszép=pipitér
Harmadnapra két tyúk fújt alá egy újabbat:
Trallala
És a Pipi tér továbbra is Pipi tér maradt, ahová viszont ezentúl már lovak, szamarak, zebrák és orrszarvúk is jártak.