A repülő kardigán

A repülő kardigán

Egy piros kardigán lógott a szárítón. Nem érezte jól magát. Utálta, ha kimossák, és vizesen kiterítik. Brrr! Persze még mindig jobb, mintha szárítógépben száradt volna. Az kész katasztrófa! Akkor már sokkal jobb a tágas udvaron, a jó levegőn, a napfényben száradni, nem? De!
Odatelepedett mellé egy kismadár, csicseregni kezdett:
– Milyen szép piros vagy, mindig szerettem volna piros tollat!
Beszélgetni kezdtek. A madárkát az érdekelte, mi van bent a házban, a kardigán pedig azt kérdezte, milyen a világ a levegőből.
– Bárcsak én is tudnék repülni! – sóhajtott nagyot.
– Úgy látom, van szárnyad – nézegette a madárka.
– Á, nem, azok ujjak, hosszúujjú kardigán vagyok.
– Hátha, próbáld meg!
A kardigán mocorogni kezdett, de hamar abbahagyta.
– Nem megy ez nekem.
A kismadár trillázott, aztán huss, elszállt.
A kardigán megborzongott, a lemenő nap már nem melegítette és még nem száradt meg.
Alkonyi szellő érkezett, meglebbentette a kardigánt. Utána szelecske jött, megcibálta az ujját. Aztán szél támadt, a kardigán kicsit felemelkedett. Még erősebb szél kezdett fújni, a kardigán ujjai széttárultak, olyan lett, mint egy nagy, piros madár. Megmozdult, és már majdnem felszállt. Ekkor odaröppent három kismadár, megragadták és a szél segítségével felemelték.
– Hahó, repülök! – kiáltotta boldogan a kardigán.
És szállt a piros kardigánmadár, megnézte milyen felülről a világ! Mire lement a nap, a szél és a madarak hazavitték. Addigra éppen meg is száradt.